DK: Sok családban már a kenyérről is le kell mondani

DK: Sok családban már a kenyérről is le kell mondani

A kormány nullás válságkezelése miatt fordulhatott elő, hogy az alapvető élelmiszerárak az egekbe szöktek - jelentette ki a Demokratikus Koalíció.

A tavalyinál 10 százalékkal magasabb áron kereskedtek az étkezési búzával Magyarországon szeptember harmadik hetében - közölte a NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet a Világgazdasággal, majd szemlézte a Népszava. Ráadásul a takarmánybúza 21 százalékkal drágábban forgott szeptember harmadik hetében. Tehát a húsfélék, zöldség, gyümölcs után a kenyér ára is erősen meg fog emelkedni.

DK: Rohamosan drágulnak az alapvető élelmiszerek Magyarországon, sok családban már a kenyérről is le kell mondani

A Demokratikus Koalíció szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében reagált a drágulásról szóló hírekre. A párt szerint elképesztő, hogy az Orbán-rezsim tizedik évében odáig jutott az ország, hogy sok családban már a kenyérvásárlás is megoldhatatlan probléma lesz hó végére.

A kormány nullás válságkezelésének köszönhető, hogy az alapvető élelmiszerárak az egekbe szöktek, miközben egyre több ember kerül utcára. Orbánékat nem érdekli azonban sem a forint történelmi mélypontra kerülése, sem a bértámogatások meghosszabbítása, sem az egekbe szökő árak, míg saját maguknak tudják biztosítani a luxust.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.10.23

Élőben jelentkezünk az október 23-i megmozdulásokról

Több helyszínről is élőben jelentkezünk Facebook-oldalunkon. Itt is követhető.

  • 2020.10.23

Október 23. jelkép! - üzenték az egységes demokratikus erők

1956 üzenete sajnos egyre aktuálisabb az Orbán uralta Magyarországon. Szerencsére az ellenzék meghallotta ezt az üzenetet és összefogva küzdenek a zsarnok ellen.

  • 2020.10.22

Így emlékezhetsz meg idén 1956 hőseiről

Méltó módon emlékeznél meg az '56-os forradalom és szabadságharc hőseiről? Idén több eseményen is megteheted! Mi pedig Facebookon fogjuk közvetíteni a legfontosabb történéseket.