Bizonyíték van rá: Orbán (apja) az autópályaépítésből is hatalmasat szakított

Bizonyíték van rá: Orbán (apja) az autópályaépítésből is hatalmasat szakított

A gánti Orbán-bánya kövei is ott vannak a folyamatosan dráguló M4-es autópályában. A Direkt36 erről szerzett be bizonyító iratokat.

Orbán édesapjának cége, a Dolomit Kft. gánti bányájából szállítottak zúzott követ az M4 építéshez. Gánti kőből készült az M4-es aszfaltkeveréke, az út padkája és a leállósáv is – írta meg a 444 a Direkt36 oknyomozása alapján.

Az M4-es autópálya sorsa elég hányatatott. Még Simicska Lajos cége, a Közgép kezdte el építeni, egyes szakaszokon 4 milliárd Ft/km-es csillagászati áron. A G-nap után, 2015-ben Simicska kegyvesztettt lett, így hirtelen fontosak lettek a kormánynak az uniós figyelmeztetések az elszálló költségekről. Erre hivatkozva leállították az építést, majd persze a Simicska utáni korszak strómanjaival újraindították, ugyanolyan drágán.

G7 portál pont a napokban írt arról, hogy az M4-es nemrég átadott, Berettyóújfalu-Nagykereki szakaszát pl. Szijjártó jachtminiszter adriai vendéglátója, Szíjj László építette, horroráron.

A Direkt 36 munkatársai által ismertetett iratokból kiderül, hogy 2017-ben és 2018-ba az Orbán cég építőanyagait szállították az Üllő–Albertirsa, és az Albertirsa–Cegléd közötti szakaszra.

Ez újabb bizonyíték arra, hogy miniszterelnök családja már rég nem szerénykedik, hanem állami megrendeléseknek köszönhetően szerez milliárdos vagyont.

A családi bányának helyet adó Gánton egyébként vasárnap időközi választás lesz a fideszes polgármester lemondása után. Ezzel párhuzamosan nyomozás folyik sikkasztás miatt. A 24.hu erről helyszíni riportot készítő újságíróit személyesen Orbán Győző tartóztatta fel és vonta kérdőre.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.10.23

Élőben jelentkezünk az október 23-i megmozdulásokról

Több helyszínről is élőben jelentkezünk Facebook-oldalunkon. Itt is követhető.

  • 2020.10.23

Október 23. jelkép! - üzenték az egységes demokratikus erők

1956 üzenete sajnos egyre aktuálisabb az Orbán uralta Magyarországon. Szerencsére az ellenzék meghallotta ezt az üzenetet és összefogva küzdenek a zsarnok ellen.

  • 2020.10.22

Így emlékezhetsz meg idén 1956 hőseiről

Méltó módon emlékeznél meg az '56-os forradalom és szabadságharc hőseiről? Idén több eseményen is megteheted! Mi pedig Facebookon fogjuk közvetíteni a legfontosabb történéseket.