Százmilliókat fizetett a Szijjártó-minisztérium. A semmiért! De miért?

Százmilliókat fizetett a Szijjártó-minisztérium. A semmiért! De miért?

Koronavírusteszteket akartak venni, de végül nem vették meg őket a szóban forgó cégtől. Fizetni azért fizettek, mint a katonatiszt.

Kábé 280 millió forintot fizetett ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium az egyik, koronavírus gyorsteszteket is beszerző cégnek, a Pro Conceptnek úgy, hogy magukat a teszteket a nem is vette át - derítette ki a HVG. Mint írják: a minisztérium megváltozott megrendelői igényekre hivatkozott. Szerintük a kifizetett pénz nem a tesztek ára, hiszen az végül nem kellett nekik, hanem kapcsolódó költségeket fed le.

A szerződést a HVG szerezte meg Szijjártó Péter helikopterminiszter tárcájától:

Hogy az állam mely cégekkel szerződött koronavírustesztek behozatalára, Ujhelyi István szocialista EP-képviselő közérdekű adatigénylése nyomán derült ki. Kicsit sem meglepő módon vannak rajta olyan cégek, amiknek semmilyen látható közük nincs az egészségügyhöz, és olyanok is, amiket nem sikerült név alapján azonosítani. Mindenesetre milliárdos tételekről van szó, a pénz elköltése nehezen követhető.

❌ EZEKTŐL A CÉGEKTŐL VETTE A KORMÁNY A COVID-TESZTEKET! ❌ ❎ Közérdekű adatigényléssel fordultam a kormányhoz, azon belül...

Posted by Ujhelyi István dr. on Wednesday, September 23, 2020

Ajánlott cikkünk:

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.10.23

Élőben jelentkezünk az október 23-i megmozdulásokról

Több helyszínről is élőben jelentkezünk Facebook-oldalunkon. Itt is követhető.

  • 2020.10.23

Október 23. jelkép! - üzenték az egységes demokratikus erők

1956 üzenete sajnos egyre aktuálisabb az Orbán uralta Magyarországon. Szerencsére az ellenzék meghallotta ezt az üzenetet és összefogva küzdenek a zsarnok ellen.

  • 2020.10.22

Így emlékezhetsz meg idén 1956 hőseiről

Méltó módon emlékeznél meg az '56-os forradalom és szabadságharc hőseiről? Idén több eseményen is megteheted! Mi pedig Facebookon fogjuk közvetíteni a legfontosabb történéseket.