Pest8-as választókörzetében Jószai Teodóra indul az ellenzéki összefogás színeiben, Teodóráról már tudjuk: a szavak embere, ambíciózus, és valóban tenni akar az emberek jólétéért. A helyi fideszes csicskáról, Bóna Zoltánról azonban semmi ilyesmi nem mondható el. Teodóra most vitára hívta Bónát. Vajon gazdája példáját követve elmenekül a vita elől, vagy ki mer állni?
Szigetszentmiklós megérdemelné végre a valódi fejlődést, és azt, hogy olyan ember képviselje az itt élőket, aki akar tenni a változásért, és a jobb életért. Jószai Teodóra több, mint egy éve dolgozik az itt élőkért, a legfontosabb és a legkisebb problémákat is megismerte, hiszen beszélget a választókkal, és, ha kell vitába is száll értük.
Teodóra március 27-ére nyílt vitára hívja az Orbán parancsait hűen teljesítő Bóna Zoltánt.
Fontos lenne a vita a két jelölt között, hiszen Bónának lenne miről számot adni, nem foglalkozik a rettentő drágulással, nem érdekli a szentmiklósiak biztonsága, és a felújításokat is csak halogatja már hosszú évek óta.
Pest8 közös ellenzéki jelöltjeként, vitára hívom Bóna Zoltánt, a Fidesz jelöltjét, az alábbi témák mentén. Pest8 elmúlt 8 évének értékelése. Hol érhető tetten a Fidesz elmúlt 12 évében a Tiszta Szándék? Vita időpontja: 2022. március 27. Egy általam kijelölt elfogulatlan moderátorral és helyszínen. Várom képviselő úr megtisztelő válaszát.
- írta Jószai Teodóra Facebook posztjában.
Valószínűleg minden szigetszentmiklósi kiváncsi lenne a vitára, és Bóna magyarázkodására az elmúlt évek elmaradó felújításai kapcsán. A fideszes csicska látványosan semmit nem tett az itt élőkért, csak a saját luxusélete volt a fontos számára.
Vajon Bóna megfutamodik a tisztes vita elől, mint gazdája, vagy ki mer állni Teodóra ellen?
Orbán és Bóna Zoltán a háború mögé bújik - az összeomló magyar gazdasággal kéne foglalkozniuk!
A nyersanyagok a NER-en kívüliek számára megfizethetetlenek, kutak zárnak be, sokaknak már nincs hova húzni a nagdrágszíjat. Kimondhatjuk: a közpénz felelőtlen szórására épülő fideszes gazdasági modell megbukott.
Bóna Zoltánt pont nem érdekli, hogy a szentmiklósi embereknek nem tellik már minőségi élelmiszerre
A szigetszentmiklósiak igen borúlátók a drágulás miatt. Joggal: Bóna Zoltán és gazdája a háború függönye mögé bújva szívják tovább a tisztességes pest megyei emberek vérét. A GKI fogyasztói bizalmi indexe brutálisat zuhant márciusban.
Orbán és Bóna Zoltán nem akarnak minket megvédeni - átrepült hazánk felett a gyilkos drón
A harci gép 40 percen keresztül suhant a magyar légtérben, anélkül, hogy Orbánék bármit reagáltak volna rá. Ráadásul a Paksi Atomerőmű fölött repült át a gyilkos szerkezet! Ez bizonyíték, hogy Orbánék Putyin oldalán állnak!